Külföldi diákok iskolánkban
2008. november 10-től 14-ig külföldi tanárok és diákok tartózkodtak iskolánkban a Comenius projekt iskolák közötti együttmüködése keretében.
Németországból Essenből, Ausztriából Bécsből és Szlovákiából Somorjáról volt itt nemzetenként 10-10 diák és 3-3 tanár. Az iskolánk koordinálásával zajló projektben a nemzetközi csapat illemtan témákörben dolgozott együtt. A projekthét alatt az egyes nemzeti csoportok illemtani szituációkat mutattak be (pl. köszönés utcán, iskolában, munkahelyen, viselkedés étteremben, kávéházban stb.), ahol megállapíthatóak voltak a nemzeti eltérések. Majd nemzetközi 4 fős csoportot alkottak és megfigyelési feladatokat kaptak a városban a magyar viselkedési szokásokról. (Pl. hogy viselkednek a magyarok a buszon, utcán, étteremben, a bevásárló központban stb.) Tapasztalataikról a zárónapon adtak számot. A projekthét folyamán tudásteszt is volt, hiszen Mayer Zoltán tanár úr (projektvezető) jóvoltából értelmezniük kellett a Rupnik Károly színművész által eljátszott mozdulatokat, táncot zenével kellett párosítaniuk, ill. tesztet töltöttek ki. A jól szereplő csapatok díjat is kaptak. Kisebb régiónk és hazánk megismerése céljából elvittük őket Pannonhalmára is, ahol megismerhették a világörökség részévé vált bencés rendi apátság működését. Egynapos kirándulás keretében pedig Esztergom-Visegrád-Szentendre-Budapest nevezetességeivel ismerkedhettek.
Egy este megtekintették a győri balett Gaudi előadását is
Fontos eredménynek tartjuk, hogy diákjaink azon kívül, hogy élőben gyakorolhatták a német nyelvet, különböző országokból érkező diákokkal ismerkedhettek meg, együtt dolgozhattak, és a munka, a kirándulás során barátságokat köthettek.
A projekt 2 éve alatt a nemzetközi csapat célja, hogy egy Európai Unióban használható illemtan tankönyvet készítsen, amelyben a 4 résztvevő ország viselkedéskultúrájával jobban megismerkedhet az olvasó.
A következő projekttalálkozó 2009. márciusában Szlovákiában, Somorján lesz, ahol a házigazda a somorjai Hotelová Akadémia lesz.
2009. októberében lesz a harmadik találkozó Bécsben, ahol a bécsi Divatiskola lesz a vendéglátó iskola.
A projekt zárására pedig 2010. tavaszán kerül sor Németországban Essenben, a Robert Schuman Berufskolleg iskolaegyüttesében.
Csabai Mihályné
Projektvezető helyettes

















