A zsűrielnöki felkérés megtisztel. Szeretem ezt az illemtani csapatversenyt, mert egyedülálló az országban, mert szívügyem a magyar viselkedéskultúra jobbítása – ránk fér, ráfér az országra, ráfér társadalmunkra nagyon, nagyon és egyre inkább! – és mert ez a verseny hazánkban példa nélküli. Tíz éve indult, már hagyománnyá vált. A hagyomány azonban megfakul folyamatos megújulás nélkül, tehát első kérdésem az: mi újat hoz?

Mérlegelem a verseny eddigi hasznát, eredményeit. Mindez csak szellemi értékrendben mérhető. Mi ennek a mércéje? Számolgatok: tíz év, tíz háromfős csapat a döntőkben, az már százszor három, háromszáz ember. Mögöttük a tanárok, a szülők, a döntőbe nem jutott csapatok és mögöttük is tanárok, szülők, osztálytársak, barátok, ismerősök sorai. Szorzok, szorzok: ezreken túl járok, a számok már nem számítanak: ez már társadalmi erő, mi több: társadalmi tőke.

Aki részt vett ebben a versenyben, az tovább is megy, és hat a társadalomra: ebben van a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola Illemtani csapatversenyének lényege. Aki kitalálta, aki felkarolta, aki dolgozik érte: ha neveket nem is mondok, őket mindenki ismeri. Ha nem ismeri, keresse meg őket, mert a jövő kultúrájának elhivatott segítői.

A Győrben tíz évvel ezelőtt elindult, országos méretűvé vált illemtani verseny példaértékű az ország valamennyi oktatási intézménye számára. Iskolavezetők, tanárok és diákok fáradságot nem kímélve, szabadidejükben, saját erőből, fantáziával és közös munkával megteremtették ezt a versenyt. Ami még fontosabb: fenntartották és továbbfejlesztették.

Ebből a kezdeményezésből nem csak hagyomány, hanem iskola is lett: talán ebben gyökerezik a Protokolltanárok Országos Kollégiuma évek óta megrendezett középiskolai Országos Protokoll Versenye, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet által már egyszer megszervezett (de idén finanszírozási okokból törölt) országos szakmai protokoll verseny, legújabban pedig a Budapesti Kommunikációs Főiskola I. Főiskolai és Egyetemi Viselkedéskultúra és Protokoll Versenye.

Mérlegelem a verseny döntője előtt: az illemtan, a viselkedéskultúra széles határai között milyen új versenyszámokat lehet még bevetni? A versenyfeladatok azt bizonyítják, hogy lehet. A verseny folyamatosan megújul, érdekesen és az életre, a jövőre felkészítve.

A versenyzők pedig vizsgáznak. Vizsgáznak játékosan, de ez a játék nagyon komoly. Szakmai és egyéni boldogulásuk előrejelzése. Játék, amelyből tanulniuk kell. És tanítaniuk másokat. Hiszen a döntőbe jutott csapatok tagjai iskoláik legjobbjai.

A zsűrielnök örömmel veszi a játékosok felkészülésének eredményeit, és sajnálattal észleli hiányosságaikat. Akad még munka bőven. Zárszavának a versenyzőkhöz – és minden, a viselkedéskultúra javítása iránt felelősséget érző emberhez – szóló néhány megjegyzését ezért kötelességének tartja megismételni:

- Fejlesszétek saját egyéniségeteket!

- Nem boldogulhattok határozott fellépés nélkül!

- Tanuljatok meg beszélni, előadni, tárgyalni!

- Bővítsétek általános műveltségeteket egyéni érdeklődési körötökön túl is!

- Fordítsatok nagy figyelmet anyanyelvetek helyes használatára!

- Ne csak tanulgassatok, hanem tanuljatok meg az életben beszélni és használni idegen nyelveket!

- Saját hibáitok felismerése fejlődéseteket szolgálja – ne csak mások hibáiból tanuljatok!

- Kérdezzetek, mert valamit nem tudni csak akkor szégyen, ha nem akarsz tanulni!

A jó tanácsok mellett örömmel próbálok segíteni személyesen is, ha megkerestek. (Remélem ez a tegezési forma nemcsak oktatást, hanem partnerséget is közvetít.)

Dr. Sille István