Szakközépiskola

Pályaválasztási felelős:

Horváthné Csonka Gabriella igazgatóhelyettes
Fogadóóra: csütörtök 11 - 13 óra,

Kundi Mária pályaorientációs konzulens
Fogadóóra: hétfő 15 – 17 óra

Iskolánk fő feladata:
Az érettségire történő felkészítés mellett az üzleti élet, a bel- és külkereskedelem számára képez közép- és felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkező szakembereket.

A 9–12. (13.) évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a kereskedelem-marketing szakmacsoportban.

A képzés ezen szakaszát érettségi vizsga zárja, ezt követően kerül sor a konkrét szakmára felkészítő szakmai képzésre az ún. szakképző évfolyamo(ko)n.

Az érettségi után következő szakképző évfolyam(ok)on folyó képzést szakmai vizsga zárja. (Konkrét szakmát tanulóinknak csak az érettségi után kell majd választaniuk.)

A 2010/2011. tanévben 4 szakközépiskolai osztály indítását tervezzük.

Ebből:

2    nyelvi előkészítő osztály (választható nyelv: angol vagy német)

2    általános tantervű osztály (választható nyelv: angol vagy német)

Az egyes tanulmányi területek kódjai:
kód

Tanulmányi terület

Létszám

01

nyelvi előkészítő - angol

32 fő

02

nyelvi előkészítő - német

32 fő

11

12

általános tantervű angol

általános tantervű német

32 fő

32 fő

  A nyelvi előkészítős osztályok a 10. évfolyamtól a kereskedelem-marketing szakmacsoportos általános tanterv szerint tanulnak, azzal az eltéréssel, hogy számukra a 2. idegen nyelv tanulása a 10. évfolyamtól kötelező (az általános tantervű osztályokban pedig a 11. évfolyamtól választható).

A képzés óraterve (heti óraszámok): 

Tantárgyak

Nyelvi előkészítős osztályok

9.évf.

10.évf.

11.évf.

12.évf.

13.évf.

Általános tantervű osztályok

9.évf.

10.évf.

11.évf.

12.évf.

Magyar nyelv és irodalom

2

4

4

4

4

Történelem

1

2

2

2

3

1. idegen nyelv

14

5

5

5

5

2. idegen nyelv

 

3

3

3

3

Matematika

2

3

3

3

3

Földünk és környezetünk

 

 

2

 

 

Biológia

 

2

 

 

 

Kémia

 

2

 

 

 

Fizika

 

 

2

 

 

Ének-zene, Tánc

 

2

 

 

 

Rajz és vizuális kultúra

 

 

 

2

 

Osztályfőnöki óra

2

1

1

1

1

Testnevelés és sport

2

2

2

2

2

Informatika és információkezelés

5

3

3

2

2

Gazdasági környezetünk

 

2

2

 

 

Viselkedéskultúra és kommunikáció

 

 

2

 

 

Közgazdaságtan

 

 

 

4

4

Marketing

 

 

 

3

3

Kereskedelmi gyakorlat

 

 

 

2

2

Fakultáció*

 

 

 

2 vagy 3

2 vagy 3

Maximális heti óraszám

 

28

28

35

35

28

31

31

35

35

*A fakultációs órakeret terhére a tanulók az alábbi lehetőségek közül választhatnak:

  •  magasabb óraszámban tanulják a kötelező érettségi tárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika) valamelyikét az emelt szintű érettségire történő felkészítéshez.
  •  magasabb óraszámban tanulják a választható érettségi tárgyak valamelyikét (informatika vagy közgazdasági-marketing ismeretek).
  •  A nem nyelvi előkészítős osztályokban tanulók 2. idegen nyelvet is választhatnak (heti 3 órában)

A szakképzési évfolyamon választható szakmák:

A választható szakmák módosulhatnak, hiszen az egyes képzési formák indításakor a jogszabályi változásokat és a mindenkori munkaerő-piaci igényeket is figyelembe vesszük.

Felsőfokú képzés:
Kereskedelmi menedzserasszisztens:
(képzési idő: 2 év)

Emelt szintű képzések:
Logisztikai ügyintéző:
(képzési idő: 2 év)

Középszintű szakképzések:
Kereskedelmi ügyintéző:
(képzési idő: 1 év)

Kereskedő: (Bútor- és lakástextil, Élelmiszer- és vegyiáru, Ruházati szakmákban) (képzési idő: 2 év)

Kultúrcikk kereskedő: (képzési idő: 2 év)

Műszaki cikk kereskedő: (képzési idő: 2 év)



FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK
SZAKKÖZÉPISKOLA

A felvételi eljárás során, egy pontrendszer alapján rangsoroljuk az egyes tanulmányi területre jelentkező tanulókat.

A felvételi eljárásban megszerezhető maximális pontszám: 200 pont, amelyből

max. 100 pont az általános iskolai eredmények alapján érhető el,

további max. 100 pont a felvételi vizsga során szerezhető.

Az általános iskolai tanulmányi eredmények közül az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi osztályzatokat vesszük figyelembe a következő tantárgyakból:

  • magyar nyelv

  • irodalom

  • matematika

  • idegen nyelv

  • történelem

A felvételi vizsga: központi írásbeli vizsga.

A központi vizsgán a tanulóknak központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó az általános tantervű képzésre szóló feladatlapot kell kitölteniük.

A vizsga időpontja: 2010. január 23. 10 óra.   (Pótfelvételi időpontja: 2010. január 28. 14 óra)

A központi írásbeli vizsgára a tanulónak külön kell jelentkeznie 2009. december 11-ig!

A sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók esetleges, egyéni kedvezményeiről a jogszabályban meghatározott intézmények szakvéleménye alapján az iskola igazgatója dönt.

A 2010/2011. tanévre szakközépiskolai osztályba nem vehető fel olyan tanuló, aki a központi írásbeli felvételi feladatok átlagában (magyar-szövegértés illetve matematika)
30 %-nál gyengébb eredményt ért el.

Nyitott kapuk napja: 2009. november 3. (kedd) és 4. (szerda) 15 óra

Kollégiumi elhelyezés: a felvételt nyert, kollégiumot igénylő lány tanulóinknak a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban biztosítunk elhelyezést (Győr, Szigethy Attila út 65-67.)

Étkezési lehetőség: az iskolánktól nem messze található Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban biztosítjuk nem kollégista tanulóinknak az ellátást.

 
Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola
Cím: 9023 Győr, Földes Gábor u. 34-36; Telefon: 96/516-716; Fax: 96/516-713; OM azonosító: 030747
Infoart Média © Copyright 2008  Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola