Általános információ

Bevezető


A Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola az üzleti élet, a kereskedelem területén képez szakembereket.

A nappali képzés mellett a felnőttoktatás- és képzés területén az érettségi és a különböző középfokú és felsőfokú, kereskedelmi szakmai képesítések megszerzését szolgáló képzési formák széles választékát kínáljuk.

Célunk: olyan felnőttképzések indítása, amelyek korszerű, naprakész, a társadalmi-gazdasági igényeknek megfelelő, az európai normákhoz illeszthető ismereteket nyújtanak a régióban a kereskedelmi, üzleti életben elhelyezkedni akarók számára a partnerek elégedettségének növelése mellett.

A Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola minőségi teljesítményt biztosító üzleti képzést nyújtó iskola. A több mint 50 éves múlttal rendelkező iskolánkban megtalálható mindazon személyi és tárgyi feltétel, amellyel biztosítható a gazdaság számára a megfelelő szintű szakember utánpótlás. Nevelőtestületünk a szakmai kiválóságra és személyiségfejlesztésre törekszik. Munkatársainkkal együtt odafigyelő, serkentő környezetet kívánunk megteremteni, amelyben a tanulói és tanári együttműködésen keresztül segítjük a hallgatókat képességeik kibontakoztatásában.

Az iskola működését és az oktató-nevelő munkát biztosító folyamatainkat a megbízhatóság és az áttekinthetőség jegyében, a törvényes és hatékony működés érdekében szervezzük. Szervezeti struktúránkkal és folyamatos fejlesztéssel kívánjuk biztosítani azt, hogy proaktív módon tudjunk reagálni a változó körülményekre, partnereink igényeire.

A felnőttképzés kiemelt feladatának tekintjük, hogy a munkában állók vagy a munkanélküliek olyan ismereteket, jártasságokat szerezzenek, amely a szakmai bizonyítvány megszerzésén túl olyan alkalmazható tudást nyújt, amelyet joggal vár el a harmadik évezred társadalma.

Képzési terveink kialakításánál különös hangsúlyt fektetünk a korszerű ismeretek oktatására, leendő hallgatóink különböző szintű előképzettségét és szakmai jártasságát figyelembevevő eredményes módszerek alkalmazására. Figyelembe vesszük az Önök munkaidő-beosztását, lehetővé tesszük a távoktatást, az élethosszig tartó tanulás korszerű formáját. Egyéni tanulásuk sikerességét tanulás-módszertani tanácsadással segítjük. Lehetőséget biztosítunk előzetesen megszerzett tudásuk beszámítására. Pályaorientációs tanácsadással, álláskeresési technikák oktatásával segítjük hallgatóink karrierépítését.

 

Leszkovich György                                                                 Kundi Mária

Igazgató                                                                                 a felnőtt tagozat vezetője

Ajánlatunkat igyekszünk úgy összeállítani, hogy az szinte minden korosztály érdeklődését elnyerje.

Az oktatásban részt vevő tanáraink nagy gyakorlattal rendelkező középiskolai tanárok, amely egyben garancia az oktatás magas színvonalára.

 

Tájékoztatónk nem ad és nem is adhat teljes képet az iskola felnőttképzési programjáról, az elméleti és gyakorlati képzés mikéntjéről, ezért kérjük és várjuk a személyes találkozást iskolánkban, ahol részletes tájékoztatást, felvilágosítást adunk kérdéseire és lehetőségeire.

Reméljük, hogy tájékoztatónkkal segítséget tudunk nyújtani ahhoz, hogy Ön is megtalálja szakmai érdeklődésének, előképzettségének, felkészültségének legjobban megfelelő képzést és hozzájárulhatunk szakmai fejlődéséhez.

 

 

Tájékoztató

 
Kedves Érdeklődő!

 
Képzéseinket az igényeknek megfelelően a következő formában szervezzük:

·       Az elméleti oktatás heti két (esetenként három) nap, DÉLUTÁN, 14,30-tól kezdődik. A tanórák 45 percesek, a szünetek 5 percesek. Egy délután maximum 6 óra van.

·        A gyakorlati oktatás szervezése a hallgatóval és a gyakorló hellyel történő egyéni megbeszélés alapján történik.

 A tanfolyamok képzési díjai:

·        Az egyes tanfolyamok díjai az oktatás költségeit fedezik, melyek pontos összegét a meghirdetett tanfolyamoknál találja meg.

·        A tanfolyam díja kamatmentes részletfizetéssel is fizethető, félévente maximum három részletben.

·        A vizsgadíj a vizsgáztatás költségeit fedezi, amelyet a vizsgára jelentkezéskor kell befizetni.

·        A tankönyveket, jegyzeteket a hallgatóknak kell beszerezni a szaktanári ajánlások figyelembevételével. A beszerzésben természetesen segítséget nyújtunk.

·        Képzéseink egy részéhez saját fejlesztésű jegyzeteink vannak, amelyek korszerű ismereteket tartalmaznak távoktatásra is alkalmas formában.

 Jelentkezés:

·        Amennyiben döntése előtt további információra van szüksége, készséggel állunk rendelkezésére

Ø      Személyesen intézményünkben, Győr, Földes Gábor út 34-36. szám alatt

Ø      Telefonon a 96/516-711 vagy 96/ 516-721 a számokon

Ø      E-mail-on a vagy címen

·        Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével, a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány bemutatásával lehet.

·        Az iskola címe:

Győr, Földes Gábor út 34-36.

·        A jelentkezési határidő 2008. 08. 28.

 
A tanfolyam befejezésekor az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzések esetében államilag elismert szakképesítő bizonyítványt kapnak hallgatóink.

 Reméljük, hogy a mellékelt képzések tájékoztatója elnyeri tetszését és hamarosan hallgatóink sorában üdvözölhetjük Önt!

 

Győr. 2008. július 14.

 
Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola
Cím: 9023 Győr, Földes Gábor u. 34-36; Telefon: 96/516-716; Fax: 96/516-713; OM azonosító: 030747
Infoart Média © Copyright 2008  Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola