Tanári beszámoló

„Szakmai tapasztalatcsere a kereskedelmi képzés területén”

Tokajban

 

keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
Intézményünk a Szakiskolai Fejlesztési Program keretében meghirdetett „Belföldi mobilitás” pályázaton támogatást nyert „Szakmai tapasztalatcsere a kereskedelmi képzés területén” című projekt megvalósításához. A projekt keretében lehetősége nyílt iskolánk hat tanárának, hogy 2008. október 06.- 10. között ellátogasson Tokajba és betekintést nyerjen egy hasonló profilú, másik intézmény mindennapjaiba.
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
A továbbképzés célja a kölcsönös tapasztalatcsere, a módszertani kultúra fejlesztése volt. A tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola kollektívája nagy szeretettel fogadott bennünket. Az első napon bemutatták nekünk az iskolát. Nagyon szép, felújított épületben, korszerű tantermekben folyik az oktatás. Például rajz és média terem, multimédiás szaktanterem, informatika terem, gépírás terem. A folyosón a vitrinekben az iskola diákjai által készített munkák vannak elhelyezve.
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
Például díszcsomagolások, plakátok és a versenyeken elért eredmények oklevelei. Ezekben a tantermekben láthattuk, hogyan dolgoznak a diákok. Délután szabad program volt, ismerkedtünk a várossal. Felmentünk a kilátóba és onnan beláthattuk az egész környéket.
A második napon óralátogatáson vettünk részt. A tokaji kollégák szakmai órákra invitáltak minket. Informatika, gépírás és áruforgalmi ismeretek órákon vehettünk részt. Korszerű módszerek alkalmazását és a modul rendszerű oktatás megvalósítását láthattuk élőben.
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok

keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok

 Órák után megbeszéltük a tapasztalatokat a szaktanárokkal. Délután az iskola mellett lévő kollégiumot nézhettük meg. A kollégium is szépen felújított épületben van és nagyon szép gondozott park veszi körül. Itt láthattuk a hálószobákat, a közös helyiségeket, ahol a délutáni tanulás és egyéb programok is lebonyolíthatók. Nagyon kellemes, otthonos a hely, ami a diákok által készített dekorációnak köszönhető.
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
Szerdán a délelőtti óralátogatások és workshop után egy kiránduláson vettünk részt. Ellátogattunk Sárospatakra, ahol megnéztük a várat és a várossal ismerkedtünk. Délután még elmentünk Hollóházára és megnéztük a porcelánmúzeumot. Nagyon kellemesen telt a nap.
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
Csütörtökön október 9-én ünnepelte az iskola fennállásának 50.-ik évfordulóját. Az ünnepséget a nemrég felavatott új színházban tartották, ahova minket is meghívtak. Nagyon tetszett a műsor, ahol az iskola diákjai és tanárai is szerepeltek. Délután szabad program volt és megint a város nevezetességeivel ismerkedtünk.

keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
Pénteken ismét ellátogattunk az iskolába, ahol összegeztük és értékeltük a heti tevékenységünket, a hét tapasztalatait. A tokaji kollégák készségesen válaszoltak a kérdéseinkre. Ezután elköszöntünk és haza indultunk. Nagyon érdekes és tanulságos volt ez az egy hét. Sok új tapasztalat megszerzését tette lehetővé. Láthattuk, hogyan oldanak meg egyes problémákat, és láttuk, hogy az új oktatási és vizsgáztatási módszereket hogyan alkalmazzák. Mindnyájunk számára nagyon tanulságos volt ez a hét.


keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
 
keret_sarokkeret_sarok
Image
keret_sarokkeret_sarok
 
 
Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola
Cím: 9023 Győr, Földes Gábor u. 34-36; Telefon: 96/516-716; Fax: 96/516-713; OM azonosító: 030747
Infoart Média © Copyright 2008  Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola